Siklós Város véglegesített és javított Integrált Településfejlesztési Stratégiáját a Belügyminisztérium BM/132-253/2015. számon, Siklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 225/2015. (IX.24) számú határozatával elfogadta.
A államigazgatási véleményezési eljárás során beérkezett vélemények alapján módosított munkarészek beküldésre kerültek további véleményezésre a Belügyminisztérium felé.
A Belügyminisztérium néhány helyen kért módosítást, melyekkel módosítottuk illetve kiegészítettük a munkarészeket.
Az alábbi linkekről már ezek a végleges dokumentumok tölthetőek el az érdeklődők számára:
2015. április 17-én a környékbeli települések polgármesterei egyeztettek az eddig elkészült munkarészekről.
2015. április 7-én kora délután került sor a belső- és külső munkacsoportok közös egyeztető ülésére, ahol a téma az elkészült megalapozó vizsgálati anyag volt. Az ülésre meghívást kaptak az ICS tagjai is, hogy a külső partnerek nekik is fel tudják tenni kérdéseiket, észrevételeiket.
A több, mint 3 órás megbeszélésen a jelenlévők megtárgyalták az eddig elkészült vizsgálati anyagot és néhány helyen pontosítást illetve kiigazítást is kértek a tervezőtől, melyek már be is lettek szerkesztve.
Az alábbi linkről a belső- és külső munkacsoportok tagjai le tudják tölteni az eddig elkészült vizsgálati anyagot, hogy a későbbiekben megrendezésre kerülő ülésen konkrét észrevételeiket mondhassák el a felelős tervezőnek.
Az Irányító Csoport 2015. április 2-án ülés tartott a hivatal tanácstermében, ahol az eddig elkészült megalapozó vizsgálati anyag egyeztetése és véleményezése volt a fő téma. A tagok elmondták észrevételeiket és az esetlegesen feltárt hibákat, melyeket emlékeztetőbe rögzítettek. Ez az emlékeztető került megküldésre a felelős tervező részére, akik a kért módosításokat, kiegészítéseket el tudja végezni az összeállított anyagon.
A projekt felelős tervezője elkészítette az ITS helyzetfeltáró munkarészét, melyet megküldött a belső munkacsoport és az ICS tagjai részére további tanulmányozásra.
Az Irányító Csoport döntése alapján több tucat siklósi vállalkozásnak, egyesületnek, kisebbségi önkormányzatnak, szomszédos településnek és véleményformáló személynek kerültek kiküldésre e-mailek, melyben az önkormányzat külső munkacsoporti tagságra kérte fel őket. Majdnem ötven szervezet fogadta el a felkérést melyek közül húszan tudtak megjelenni a külső munkacsoport alakuló ülését 2015. február 19-én délután. Ugyanennek a napnak a délelőttjén megtartotta alakuló ülését a belső munkacsoport is, melynek tagjai közé elsősorban hivatali dolgozók, alpolgármesterek, kabinet tagok kaptak meghívást.
2015. február 5-én a Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartotta alakuló ülését az Irányító csoport. Az ülés programja:
- Irányító Csoport megalakulása
- a partnerségi egyeztetésbe bevonásra kerülő külső és belső partnerek beazonosítása
- munkacsoportok kialakítása
- a Partnerségi Terv jóváhagyása
- a stratégia nyilvánosságának biztosítása
- munkarend elfogadása
A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 37. §-nak megfelelően a meghatározott államigazgatási szervek tájékoztatást kaptak a Településfejlesztési Stratégia készítésének megindításáról.
A tájékoztató tartalma (a nagyításhoz kattinston a képre):
IRÁNYÍTÓ CSOPORT TAGJAINAK ELFOGADÁSA
Siklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 18/2015. (I.29.) számú határozatával az ICS tagjai közé az alábbi tagokat jelölte ki:
1. Dr. Marenics János polgármester
2. Mikola János alpolgármester
3. Reitz Emilné PGTB elnök
4. Virág László JÜHB elnök
5. Dr. Héger Zsolt jegyző
6. Bánfalvi Zoltán főépítész
A jelölt személyek az Irányító Csoport tagságába történő jelölést elfogadták.
Siklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 7/2015. (I.15.) számú határozatával jóváhagyta a Településfejlesztéssel és településrendezéssel összefüggő Partnerségi Egyeztetési Szabályzatát, valamint 6/2015. (I.15.) határozatával döntött az Irányító Csoport (ICS) létrehozásáról.
mné
How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014
How to Share With Just FriendsHow to share with just friends.
Posted by Facebook on Friday, December 5, 2014